Hírek
2011. November 07. 07:13, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Már 500 fölött a halálos áldozatok száma
Meghaladja az ötszázat a thaiföldi áradások halálos áldozatainak száma; a fővárosban, Bangkokban súlyosbodik az árvízhelyzet, ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki.
A thaiföldi hatóságok vasárnap közölték, hogy az országban 506 ember halt meg eddig, hatvannal több az előző napon közöltnél. A fővárosban ugyanakkor eddig senki vesztette életét az özönvíz következtében, pedig az árvízhelyzet súlyosbodik.
Az esőzések következtében megáradtak a folyók. Vasárnapra a 12 milliós Bangkok egynegyede – nyugati, keleti és északi kerületei – víz alá került, és az ár a belvároshoz közeledik. A helyi hatóságok minden megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák: erősítik a sebtében homokzsákokból épített védőgátakat, a tengerbe szivattyúzzák ki a vizet az elöntött területekről, és csatornákon keresztül próbálják elvezetni az észak felől betörő áradatot.
Helyszíni jelentések szerint a víz jelenleg a Bangkok elöntött, északi részéből a városközpont felé tart, s megkerülve a töltéseket és a zsilipeket a csatornalyukakból tör fel, barnás-feketés bűzlő szennyel lepve el a város utcáit. Két hete, amikor az árvíz kezdte elérni a fővárostól északra fekvő tartományokat, a víz még áttetsző volt, tisztán lehetett látni alatta a felfestést az utak és járdák burkolatán, most viszont sötét, sűrű folyadék lepi el a főváros utcáit.
A belvárosi üzleti negyed egyelőre nincs víz alatt, de elérte az ár azt az utcát, ahol Jinglak Sinavatra miniszterelnök lakik. Házától mintegy 300 méterre a víz átbukott egy csatorna töltésén, s közben a csatornalyukakból felszínre törő víz elkezdte elárasztani azt az utcát is, ahol a kormányfői palota található. Bangkok polgármestere újabb négy városnegyedben rendelte el a lakosság kötelező kitelepítését.
Bangkokban komoly veszélyt jelentenek a vízbe került mérgező ipari és háztartási hulladékok, illetve az elhullott állatok. A fővárosban ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki. Egy felmérés szerint az ország árvíz sújtotta területein egekbe szöktek az élelmiszerárak. Országszerte hárommillió embert sújtanak az áradások, 150 ezer ember maradt fedél nélkül. A természeti katasztrófa megbénította a közlekedést, sok helyütt állnak a gyárak. Becslések szerint a thaiföldi áradások eddig 10-16 milliárd dolláros kárt okoztak a délkelet-ázsiai országnak.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.