Hírek
2024. Június 07. 07:13, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Átadták a Kalocsa és Paks között épült új Duna-hidat
Átadták a Kalocsát és Paksot összekötő, Tomori Pál egykori kalocsai érsekről, hadvezérről elnevezett új Duna-hidat, valamint a hozzá kapcsolódó 512-es főút új szakaszát csütörtökön.
A fejlesztés az eddigieknél jelentősen rövidebb közúti összeköttetést teremt a Duna által határolt két kistérség között, azaz Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között. A korábbi 40-50 percről hozzávetőlegesen 15 percre csökken a Kalocsa és Paks közötti menetidő, Kalocsától pedig nagyjából 40 perc alatt lehet eljutni az M6-os autópályáig.
Az ünnepségen Filvig Géza, Kalocsa polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott: az új híd nagy segítség lehet Kalocsa és a térség "gazdasági motorjainak felpörgetésben". Elmondta, a Paks 2 megépítéséről szóló döntés egyértelművé tette, hogy Kalocsa térségét be kell kapcsolni a beruházásba.
Kiemelte: az európai háborús eszkaláció aggodalomra adhat okot, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy "háborúskodás helyett, fejleszteni és építkezni tudjunk".
Kalocsa és térsége "nem a háborúra, hanem a békére készül, nem a pusztításban akar részt venni, hanem az építkezésben" - tette hozzá a Bács-Kiskun vármegyei város polgármestere.
Szabó Péter, Paks polgármestere (Fidesz-KDNP) beszédében azt hangsúlyozta, hogy a híd a paksiak és a térségben élők számára is a fejlődés lehetőségének biztos záloga. Rámutatott: a fejlesztés nemcsak településeket, térségeket köt össze, hanem kiemeli azt, hogy Paks immár négy évtizede valódi hídszerepet tölt be, hiszen az itt megtermelt villamos energia csaknem 50 százalékban működteti és összeköti az ország üzemeit, háztartásait és közintézményeit.
A Tolna vármegyei város polgármestere Konrad Adenauer egykori német kancellár szavait idézte, miszerint "aki háborús időkben hidat épít, az hisz igazán a holnapban és az áldott békében". Ha Paks fejlődik, akkor vele együtt a környék települései is előrébb jutnak - hívta fel a figyelmet.
A hidat Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentelte meg, aki elmondta: az itt élő emberek régi vágya valósult meg a híd megépítésével. A híd nevét az ötszáz évvel ezelőtt élt Tomori Pál kalocsai érsekről, vitézről, katonáról, szerzetesről kapta - ismertette.
A beruházásról kiadott sajtóanyag szerint az új híd kétszer egysávos, a kétoldali hullámtéri résszel együtt összesen 946,2 méter hosszú. A projekthez tartozik az 512-es főút Kalocsa és Dunaszentgyörgy közötti 11,5 kilométeres, kétsávos szakasza, valamint a Paks és Gerjen között tavaly átadott kétsávos szakasz, és a főúthoz kapcsolódó kerékpárút-szakaszok megépítése is.
A 92 milliárd forint összértékű beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Zrt. volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.